|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 5 találat | lapozás: 1-5 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Páll Zsolt 2001. január 13.Páll Zsolt svédországi magyar rendező Göteborgban él. Páll Zsolt /sz. Kézdivásárhely, 1969. ápr. 11./ 1986-ban, 17 évesen kivándorolt Svédországba, ahol 1990-1994 között a Göteborgi Tudományegyetem filozófia- dramaturgia-pedagógia szakos diákja volt, majd a New York City University rendezői szakának ösztöndíjas hallgatója. Göteborgban a MIFFO FILM társproducere. 1996-ban az általa rendezett Vägskäl című színmű az Év előadása címet nyerte el Svédországban, 1997-ben Drive-in című rendezése megkapja a legeredetibb produkciót illető és egyben az innovációs díjat, 1998-ban az általa rendezett Amigó álmai lett a legjobb ifjúsági előadás Dél- Svédországban, 2000-ben pedig az ugyancsak általa rendezett Stefan Sundström című dokumentumfilm nyert fesztiváldíjat. Páll Zsolt a Svédországi Magyar Ifjak Társasága (SOMIT) társelnöke, a Magyar Ifjak Világfóruma (MIV) alapító tagja, a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége (SMOSZ) küldötte a Magyarok Világszövetségében. Páll Zsolt közel 14 éve ingázik Svédország és Erdély között. Soha nem vetődött fel benne a nemzeti hovatartozás kérdése, ″ez olyan természetes és magától értetődő volt számomra.″ - A Svédországi Magyar Ifjak Társasága (SOMIT) újonnan megválasztott elnökeként a kisebb rendezvényeken túl évi két-három nagyobb tábort is szervez. Páll Zsolt hozzátette: ezeket a tevékenységeket mindannyian szabadidejükben valósítják meg. - Sokak számára nem fontos a magyarságuk, nem tekintik magukat a magyar nemzet alkotó részének. A tökéletesen kiépített fogyasztói társadalom az, amely tökéletesebben asszimilál. - Páll Zsolt szereti a verseket, mindig visz magával versesköteteket. A mai romániai magyar líra, az általa ismert alkotók műveiből kiindulva - Orbán János Dénes, Király Zoltán, Sántha Attila és így tovább - az útkeresés, forma- és nyelvkeresés, önazonosság-keresés, helyzetkeresés költészete. Ugyanakkor játék is, természetesen. Ezekből a versekből mélységes pesszimizmus is érződik. - Páll Zsolt a mai erdélyi színjátszásról is beszélt. 1989 előtt az itteni színházak nagy látogatottságnak örvendtek, mert az ellenállás közismert fórumaivá váltak. Nagyon jó előadások is születtek. ″Most pedig mind a társulatépítés, mind az arculatkeresés és egyáltalán az új - talán nem is forma, hanem - megközelítés az, ami jellemzi a mai erdélyi magyar színjátszást, persze ott, ahol ezt tudatosítják.″ ″Az igazi színházi élményre, véleményem szerint, még várnunk kell egy keveset ezen a vidéken.″ /Klárik Attila: ″Bőrömön érzem az emberi szellem minden vívmányát, és ez tökéletesen felvértez″ Beszélgetés Páll Zsolt svédországi magyar rendezővel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 13./2005. január 18.Szerbia-Montenegró december közepén, a szégyentelen magyarországi népszavazás után megadta a világon bárhol élő szerbeknek és montenegróiaknak a kettős állampolgárságot, írta Czegő Zoltán. Idézte Kézdivásárhelyről Páll Zsolt levelét. „Az anyanemzet mi vagyunk, mi, Magyarországon kívüli magyarok, mert a magyarság nélkülünk elvész, ha már el nem veszett.” Kézdivásárhelyen huszonnégy órás rádióműsort sugároznak magyar nyelven, Szőcs Géza fizika szakos tanár vezeti a rádiót. Ő a kilencvenes évek elején Egerben tanított a tanárképző főiskolán, ott is doktorált, azután hazatért. /Czegő Zoltán: Vigaszhordozó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 18./2012. június 8.TIFF-életműdíj TörőcsiknekÉletműdíjat vett át tegnap Kolozsváron, a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál keretében tartott magyar napon Törőcsik Mari. „Elkényeztetett a sors, ez már a nyolcadik életműdíjam” – jelentette ki a legendás magyarországi színművész. „Elkényeztetett a sors, ez már a nyolcadik életműdíjam” – mondta a mosolygó, anekdotázó művésznő, Törőcsik Mari tegnap Kolozsváron, a 11. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) keretében a magyar film napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón, mielőtt átvette volna életműdíját. Nem titkolta, hogy rengeteget dolgozott, mindig vállalt kisebb szerepeket is, és azóta is, hogy súlyos betegsége következtében klinikai halálon is átment, folyamatosan ezt teszi. Bevallotta, szíve szerint más filmet választott volna a Művész Moziban tegnap délután bemutatott Makk Károly Szerelem című alkotása helyett (habár egy nagyon szép filmnek tartja, ami pont jókor készült), ő a Déryné hol van?-t szerette volna elhozni a TIFF-re, de erről egyszerűen nem találtak használható kópiát. A filmet Maár Gyula, a művésznő párja rendezte, Arany Pálmát kapott Cannes-ban, és hatása alatt Tennessee Williams amerikai drámaíró (a Macska a forró bádogtetőn szerzője) kijelentette: az emberi erő himnuszát láthatták-hallhatták a filmben. A Makk Károly rendezte Szerelemben Darvas Lili alakításával büszkélkedett inkább a szerep kedvéért kényelmetlen paróka alá kényszerült Törőcsik Mari; saját alakításával kapcsolatban több kritikus, szerénykedő megjegyzést is tett, újságírói kérdésre pedig nevetve mondta: „Az önkritika a legnagyképűbb dolog a magam részéről – mert megengedhetem.” A legendás művésznő mellett ülők a Visszatérés című filmet képviselték, mely egyike volt a magyar film napján vetített alkotásoknak. A rendezőnő, Elek Judit hirtelen jött betegség miatt nem lehetett jelen, ott volt viszont Kovács Ildikó line producer, Páll Zsolt színművész producerként, valamint Péter Hilda, Gáspárik Attila, Váta Loránd és Demeter András, akik játszottak a filmben. A tragikomédia az időskori kitaszítottság érzését dolgozza fel. A rendezőnő egy Mészöly-novellát és egy Duras-kisregényt varrt össze benne, de önéletrajzi vonatkozások is átszövik a művet, ugyanakkor részben fikció is – mondta Páll Zsolt, aki azt is elújságolta, hogy folynak már a tárgyalások annak érdekében, hogy az itteni mozik is játsszák nemsokára a filmet, melyet az országban először most a TIFF-en mutatnak be. Gáspárik Attila színművész a film kapcsán arról beszélt, hogy Erdély mennyire nincs kiaknázva filmes szempontból, pedig itt „olyanokat lehet forgatni, mint sehol máshol”. Emellett a román–magyar koprodukciókban rejlő óriási potenciálról is szólt, szükségesnek látna létrehozni egy román–magyar államközi filmkészítési és -forgalmazási alapot – jelentette ki – „ha már ez a két kultúra egymás mellé került”. Péter Hilda művésznő a Viszszatérés élményeire emlékezett, ezek közt arra, hogy milyen volt két év elteltével újra együtt dolgozni Tankó Norberttel, aki a fiát alakította a Berlinben díjazott Varga Katalinban. Demeter András a színészekkel és a rendezővel való találkozásokat elevenítette fel. „Minden egyes találkozás megszüli a maga gyümölcsét, ez a film is így született” – mondta Demeter. Váta Loránd frappánsan megjegyezte: szekust játszik a filmben, úgyhogy most talán jobb, ha nem beszél sokat. Visszatérés című filmet ma este 20.15-től is vetítik (Odeon Cineplex 6). Fliegauf Bence Csak a szél című alkotása a TIFF-en kizárólag tegnap volt megtekinthető, viszont a Magyarország 2011-et szombaton 11 órától is vetítik a Florin Piersic moziban. Claude Lelouch szerelmei Kolozsvárra Claude (Barruck Joseph) Lelouch, aki a hét végén életműdíjat vehet át a 11. Transilvania nemzetközi filmfesztivál (TIFF) szervezőitől. Az október 30-án 75. születésnapját ünneplő világhírű francia filmrendezőnek több mint fél évszázadnyi munkásság és 45 film áll a háta mögött. Tiszteletére a TIFF-en az Egy férfi és egy nő című alkotását vetítették, melyért Arany Pálmát és két Oscar-díjat is kapott, s mely alkotás későbbi filmes tevékenységének irányvonalát jelentősen meghatározta, az évtizedek múlásával egyre inkább szeretett műve lett. A bonyolult történet kicsengése lelouchi: a szerelem mindennél erősebb. Lelouch filmjei kizárólag négy témakört ölelnek fel: a szerelemét, a munkáét, a családét és a barátságét, ezek közül az elsőt tartja talán a legfontosabbnak – mondta tegnap délelőtt tartott sajtótájékoztatóján –, mert minden műfajban megközelíthető, a thrillertől a musicalig, a horrortól a vígjátékig. Ami soha nem jelenik meg filmjeiben, amit mindig kerülni próbál, az a politika, „mert az nem őszinte, az egyén intelligenciájához szól, nem pedig az érzéseihez” – jelentette ki. A színészekkel való munkáról azt vallotta, mindent alá kell vetni az imádott szereplő pillanatnyi hangulatának, akár az eredeti forgatókönyv rovására is, mert a szívből jövő megnyilvánulások mindennél értékesebbek a filmvásznon. A nézőknek pedig azt javasolja, hogy sose olvassa el a néző előre egyetlen film kritikáját se, csak miután látta a filmet, ne engedje magát befolyásolni. „Egy alkotás legerősebb kritikusa egyébként az idő – ha a film kiállta ennek próbáját, örökké siker övezi” – állítja az elismert rendező. (Turós-Jakab László) Zsigmond Júlia. Új Magyar Szó (Bukarest) 2014. szeptember 9.Mintha nemzeti esküt tettünk volnaEmlékezés egykori iskolám, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium dolgában. Albert Ernő tanár úr 1954-ben friss diplomájával meg sem állott a sepsiszentgyörgyi vasútállomásig, onnan az ún. Egyes Számú Fiúlíceumig már csak gyalog a hajdani jegenyesoron, nem lévén jármű. Azaz akkor még volt egy lovas fiáker, de én úgy gondolom, a csíkdánfalvi derék tanár azt nem vette igénybe. Internátusi felügyelő tanárunk lőn, más iskolában tanított egy ideig. Ő közelített felénk, végzősök felé akkor azzal a kérdéssel, szeretnénk-e egy székely népi tánccsoportban is dolgozni? Ajaj, örömest, volt a válaszunk. A lánylíceum adott lányokat, és a tanár úr igazgatta botlábainkat jó irányba. Ez volt a kezdet. Emlék, néha sírdogálásra igazgató. Büszkék már nem vagyunk az elsőségre, inkább meghatottan gondolunk tizenhat éves önmagunkra. És könnyeket nyelve, látván a mai Mikó Kollégium együttesének hivatásos szinten rebbenő csoportját. Csak székely néptáncokat tanított a tanár úr, ha jól emlékszem. Egész estére nem tellett műsorunk, igen-igen kezdők voltunk, valóságos neandervölgyi néptáncosok a kisvárosban. 1955-ben viszont mi adtuk a tanévzáró műsor „gerincét”, hatalmas meglepetést és hálás tapsot idéztünk a közönségnek. Nekem még szónokolnom is kellet az ünnepségen. Eddig sem feledtem, még egy kis ideig nem is, az intézet aligazgatójának, Dobolyi Lászlónak nem színpadi(-as), de szeretetteljes üdvözlő, köszönő szavait az előadás után. Táncoltunk más ünnepi alkalmakkor is, voltunk falvakban is színpadon. A tánccsoportot mindig rajongva fogadták. Magyarázható ez „egyedi” voltunkkal is, de a kezdők lelkesedésével, mindent akarásával is. Akkor kezdett már mennybe menni Albert Ernő, a későbbi igazgató, a népköltési gyűjtő, a későbbi író, örök nagy tanító-tanárunk. Soha egy hangos szava nem volt senkihez, pedig a középkori kollégiumok elvadult bentlakási hagyományait vadul őrző internátus felügyelői, sőt már nagydiákjai is valóságos megalázó diktatúrát éltettek. Albert Ernő a sok pocsék gúnynév labodái között kapta – éppen magatartása, élhető szavai és szándékai révén – a Szerényke nevet. Csak a nagyot teremtők tudnak szerények maradni – nem közhely ez. A gyenge tanulók, a cingár zenészkéink is tudták és vallották mindezt. Mondhatni egyetemes, intézeten belül általános volt ez a meggyőződés, és már akkori tapasztalataim is figyelmembe igazították: a tanárok is így viszonyultak a csizmás, dús hajú fiatal tanárhoz. Ő hozta, hozatta Csíkdánfalváról, honnan is még a székely ruhákat a csoportnak. Egy alkalommal kérdezte tőlünk, tudnánk-e csizmákat szerezni valahonnan, falvainkból. Mi Uzonban laktunk, tudtam egy kedves bácsiról, hogy néha szép csizmában jár, jelentkeztem, hogy elkérem. Ideadta, vittem, de a tanár úr nagyot nevetett: Zoltán, ebbe kétszer is beleférsz, el se bírod talán... Égtem és kénytelen voltam vele nevetni. De került valahonnan, kerített mindnyájunknak lábbelit. Valamikor ’55 tavaszán Albert tanár úrnak el kellett utaznia valahová. Magához intett, és azt mondotta Páll Zsolt táncos barátom jelenlétében, hogy az internátus kulcsait rám bízza, én leszek a felügyelő, tartsunk rendet. És elbúcsúzott, kézfogással! Ez volt életem első hatalmas megbízatása, a bizalom megismerésének első alkalma. Érettségi után (17 évesen) azonnal munkába álltam. Asztalosműhelyben „képesítetlen munka”. Kenyér kellett, pénz egyetemre. Ma ez nem divat. ’56 őszén jelentkeztem Nemes Antal igazgatónál a Mikóban, és fölvettek internátusi felügyelőnek. Azért mentem oda, mert ott szinte egész nap tudtam készülni egyetemre. Be is jutottam. A tánccsoport már élt, már jobban táncoltak és többen, mint mi, akkor már vegyes volt a líceum is, gyönyörű lányokkal. Kívántam erősen a táncot, és folytattam aztán az egyetemen az első héttől kezdve. Gyermeki eszmélésem, fölserdülésem egy Kis-Küküllő menti falucskában, Bordoson történt meg velem. Ott ismertem meg a székely hagyományrendszert, a népdalkincs éltető erejét, panaszt, keservet, örömet közvetítő szerepét, ahogy az volt. Akkor csobbantam-cseppentem bele az Albert Ernő-féle rendszerezésbe és gazdagodásba. Hallatlan meghatározó ereje volt ennek a „II. osztálynak” a Mikó Kollégiumban. A Bolyai Tudományegyetem híres tánccsoportjába, az Albert Ernő helyébe jelentkeztem, és már az első hét végén ott táncoltam, közel öt éven át. A csoda ismétlődött, majd Korondon tanárként ismét, a székely táncvilág egyik fővárosában. Ezt cselekedte Ernő úr velem, velünk. Bizony, valóságos karmester volt Ő. Intett, lépnem kellett, és jó irányba. Újságíróként, költőként, regényíróként mindenütt kísért esküként ez a hitvallás: a nép, annak sorsa, művészete iránti elkötelezettség. Tanár koromban már mint költőt keresett föl Albert Ernő, írnék-e verset a Mikó nagy rektora, Csutak Vilmos emlékére? Megírtam. Aztán a nagy népköltési gyűjtő, Konsza Samu tanár úr felé terelte költői emlékezetem, s nem hiába. Már szerkesztő koromban, 1969 őszén keresett föl akkori s örökös szerénységével: vállalnám-e megírni a Székely Mikó Kollégium himnuszát, Dancs Árpád zenéjével? Úristen, ettől megrendültem. Még a derekam is didergett. De – megírtuk, éppen most 45 éve. Míg dolgoztunk, a zeneszerző, Árpi édesanyja könnyezett, és boldog volt, amikor Árpi kiáltotta: köszönjük a süteményeket, édesanyám! És szaladtunk Albert Ernő igazgató úrhoz, fogadott Csongvai aligazgatóval, vittek-ragadtak egy harmóniumhoz (!). Meghallgatták először: Ernő dermedten, másodszor könnyesen mind a négyen, aztán DA CAPO harmadjára, akkor már ujjongva. Azt sem tudtam, melyik földrészen vagyok boldogságomban. Mert akkor mind az öt földrész székely magyar volt ám. Az én iskolám himnuszát megírni...! A helyi Megyei Tükör hetilap szerkesztője valék, vittem Dali Sándor főszerkesztőnek a szöveges kottát: – ez a himnusz... Elolvasta kétszer, akkor azt kiátotta derűsen, hogy Zoli, maga megbolondult? Mondtam, nem, miért kellett volna? – Ebben az országban csak egy himnusz van, s az a párté. Szombaton megjelent az „ének”. Nagy híre a hírem lett. 1995-ben, már Pesten mondta költő barátom: minden versemet odaadnám, csak hogy az én iskolám ballagói az általam írt himnuszt énekeljék! 1985-ben a kommunista párt betiltani akarta, de legalább lefordítani románra. Nem tettük meg. Azóta minden iskolai megnyilvánuláson éneklik. És ez csöppnyi mindabból, ami az „elindíttatásunk” után történt egy irányban. Éltében értékelem Albert Ernőt. És részben azért, hadd lássák a tanárok ma is, hogy nemcsak tanítani kell, de elindítani is jó felé a fiatalokat. Írom mindezeket a másfélszáz éves Székely Mikó Kollégium ünnepe alkalmából. Czegő Zoltán, Krónika (Kolozsvár) 2017. július 27.Filmgyártásról élesben (Filmtett-tábor Árkoson)2003 és 2016 után idén újra Árkoson, az Európai Tanulmányi Központban tartják a filmkészítés folyamatával ismerkedő Kárpát-medencei fiatalokat vendégül látó 16. Filmtett-alkotótábort, amely során a fiatal forgatókönyvíró-redezők, rendezőasszisztensek, operatőrök, segédoperatőrök, vágók, hangmesterek, gyártásvezetők, animációs filmkészítők és színészek nemzetközi hírű szakemberek segítségével mélyíthetik el ismereteiket a filmkészítés különböző területein. A július 17-étől máig zajló rendezvény során négy kisjátékfilm és hat animációs rövidfilm készült, amelyek hivatalos bemutatója a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén lesz. A szervezők közleménye szerint a táborban zajló képzés kiegészítheti az egyetemi oktatást, hisz Romániában nem tanított filmes szakmákkal is megismerkedhetnek itt a résztvevők (szkriptes, hangmester, gyártásvezető stb.), az intenzív tizenegy nap alatt pedig általában olyan barátságok és alkotói kapcsolatok alakulnak ki, amelyek később is gyümölcsözőek lehetnek a táborlakók és szakmai vezetőik számára. A tábor csoportos szerkezetű, a rendezőcsoport vezetője idén Pálfi György (Taxidermia), a színészcsoporté Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya (Ernelláék Farkaséknál), a rendezőasszisztenseké Páll Zsolt (Szabadesés), az operatőröké Tóth Zsolt (A vizsga) és Bántó Csaba (Ernelláék Farkaséknál), a vágóké Lemhényi Réka (Final Cut: Hölgyeim és Uraim!, De ce eu?), a hangmestereké Várhegyi Rudolf (Szerdai gyerek) és Székely Tamás (Saul fia, Testről és lélekről). Zágoni Bálint, a tábor egyik szervezője lapunk érdeklődésére elmondta: mindenki számára nyitott ez a tábor, aki ki szeretné próbálni magát a filmes szakmában, de mivel általában nagyon sok a jelentkező, előválogatókat tartanak, amelyeken többnyire azok jutnak túl, akiknek már van filmes tapasztalatuk. Mint kifejtette, bizonyos értelemben a határok feszegetése zajlik a táborban, hisz normális körülmények között 2–3 hónapot szokott igénybe venni az a sok munka, amit itt tizenegy nap alatt, minimális költségvetésből végeznek, de ez szerencsére nem szokott látszani az elkészült filmek színvonalán. Árkos több szempontból is szerencsés hely a rendezvény megszervezésére – mondta Zágoni Bálint –: egyrészt, mert el tudja szállásolni a mintegy hetven főből álló stábot, másrészt, mert közel esik Sepsiszentgyörgyhöz, ahol viszonylag könnyű kellékeket, díszletet beszerezni, és városi forgatásra alkalmas helyszíneket találni, ezenkívül pedig az is szempont, hogy ez a térség nem támaszt nyelvi nehézségeket a résztvevők számára. A tábor céljai között az erdélyi magyar filmes képzés segítését és a film iránt érdeklődő tehetséges fiatalok támogatását emelte ki Zágoni Balázs, rámutatva, hogy az összejövetelek történetének másfél évtizede alatt elég sokat változott az erdélyi filmes szakma, de meggyőződése, hogy még mindig van, amit tanulniuk itt a fiataloknak, és az is kecsegtető lehet számukra, hogy sok elismert filmes alkotó karrierjének ez a rendezvény volt a kiindulópontja. Az első napokban forgatókönyv-fejlesztés zajlik, a szövegen dolgoznak a mentorok segítségével, megbeszélik a teendőket, előkészítik a forgatáshoz szükséges feltételeket, és csak ezután következik a forgatás, amely csupán két-három napot vesz igénybe. Vácz Péter animációs filmrendező tavaly az animációs részleg vezetőjeként volt jelen a táborban, idén pedig az élő filmes csoportban első kisjátékfilmjét forgatja. Mint mondta, amikor tavaly látta, hogy pár nap alatt milyen eredményeket lehet elérni ebben a táborban, eldöntötte, hogy idén ő is megpróbálkozik a rendezéssel. „Mivel általában képekben gondolkodom, így szoktam történeteket mesélni, nagyon nehéz volt a forgatást megelőző beszélgetések során szavakkal, mondatokkal, látatlanban felépítenem a film világát – fogalmazott a fiatal rendező –, éppen ezért nagyszerű élmény volt számomra, amikor végre elkezdődött a gyakorlati munka.” Ideális esetben az is szempont kellene hogy legyen a forgatókönyvírásnál, hogy milyen helyszínen készül majd a film, ő azonban nem gondolt Árkos adottságaira, filmje egy hotelszobában játszódik – tette hozzá mosolyogva. A pozsonyi származású, jelenleg Budapesten élő Szemet Luca a gyártásvezető csoport tagjaként vesz részt a táborban. Lapunknak elmondta, kettős izgalom ez számára, mert imádja a filmeket és a hasonló jellegű csapatmunkát, és először jár Erdélyben, ami ugyancsak fantasztikus élmény. Előbb átbeszélik a gyártás feladatait, majd következik a kellékbeszerzés, helyszínválasztás, egyeztetések, kérvények, engedélyek kérése és a forgatás, utána pedig a kellékek visszaadása, köszönetek, plakátkészítés, költségvetés – sorolta tennivalóit. Mint mondta, alig van alvás a táborban, és amikor végre pihenhet az ember, álmában újraéli a forgatást. Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-5
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
